Újabb forgalmirend-változás
Közélet

Újabb forgalmirend-változás

Újabb forgalmirend-változást tervez az önkormányzat ismét annak érdekében, hogy megkönnyítsék a közlekedők dolgát. A mostani módosítás a Kovács Pál teret érinti majd, amennyiben a képviselő-testület csütörtökön igent mond rá.

Éppen egy hónappal ezelőtt fogadták el a forgalmirend-változtatást, amely szerint a Kovács Pál tértől a Kmeth Sándor utcáig megengedik a kétirányú forgalmat. A következő módosítás is ezt a részt érinti. Eddig a Kovács Pál tér adottságai olyanok voltak, hogy csak az egyirányú haladást tette lehetővé a Gimázium és Vitéz utca irányából. Idén tavasszal a tujasor kikerült onnan és a szegély is zúzottköves megerősítést kapott. Ennek köszönhetően most már napirendre kerülhet a kétirányú forgalom engedélyezése a Kovács Pál téren.Ha erre a képviselő-testület igent mond, akkor megtörténik majd a módosítás.

Hozzászólás (0)