
Újabb hír a járványkórházról: 150 fő befogadására lesz alkalmas
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága is kiadott egy közleményt az épülő kiskunhalasi járványkórházzal kapcsolatban. A mobil létesítmény 150 fő befogadására lesz alkalmas.
- Megkezdődik a 150 fő befogadására alkalmas, az egészségügyi és a járványügyi szakmai tevékenységet kiszolgáló és támogató mobil konténerkórház építése 2020. március 16-án Kiskunhalason- olvasható a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleményében. A tájékoztató kitért arra, hogy a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2020. március 14-én újabb védelmi intézkedéseket jelentett be. Egyebek mellett 10 akciócsoportot állított fel, amelyek közül a mobil járványkórház létrehozásáért felelős akciócsoport vezetésével dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagyot, a büntetés-végrehajtási szervezet országos parancsnokát bízta meg.
Az akciócsoport kidolgozta a mobil járványkórház megvalósításra vonatkozó javaslatát, amit a belügyminiszter jóváhagyott és engedélyt adott az építkezés megkezdésére- áll a közleményben. A témában holnap délelőtt Kiskunhalason lesz egy sajtótájékoztató, amelyről természetesen beszámolunk mi is.