Újabb szigorítás a kórházban (galéria)
Közélet

Újabb szigorítás a kórházban (galéria)

Újabb szigorításokat vezetett be a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház. A főépületbe csak a szűrőkonténeren keresztül lehet bemenni,  a szájmaszk használata és a kézfertőtlenítés kötelező. Dr. Ördögh Csaba orovosigazgató elmondta, hogy a főépületben nincs olyan beteg, akinél felmerült a koronavírus gyanúja, ők jól elkülönítetten a fertőző osztályon vannak. Közben elkezdődött a karantén bejáráshoz szükséges átalakítás illetve mentőautó fertőtlenítő hely kialakítása is.

- Én 69 éves vagyok, nem 70, szeretnék bemenni a kórházba látogatni. Ilyen és ehhez hasonló mondatok többször is elhangoztak az elmúlt napokban a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főbejáratánál. Mint arról korábban beszámoltunk, egy szűrőkonténert állítottak fel, a napokban pedig tovább szigorodtak az intézménybe lépés szabályai. - Vasárnaptól minden kórházi dolgozó, valamint beteg csak és kizárólag a főbejáraton keresztül léphet be az épületbe, miután megmérték a hőjét, átesett egy kézfertőltlenítésen és steril szájmaszkot kapott. A munkatársaink textilből készült maszkot kapnak, amelyet kilépéskor leadnak, a páciensek pedig egyszer használatosat- tájékoztatta a Halasmédiát dr. Ördögh Csaba orvosigazgató. A bejáratnál ténykedő kórházi dolgozók minden elismerést megérdemelnek, nincs könnyű dolguk. Ugyanez igaz azokra is, akik az osztályokon gyógyítanak, illetve a fertőző részlegen végeznek sokszor emberfeletti munkát. 

Újdonság, hogy egy ledes felületen tájékoztató szövegek futnak. Az orvosigazgató elmondta, hogy a főépüleben nincs olyan beteg, akinél felmerült a koronavírus gyanúja. Az ilyen páciensek jól elkülönítve, a fertőző osztályon kialakított karantén járványkórházban vannak.  Az épület környékén elkezdődtek az átalakítási munkálatok. Dr. Ördögh Csaba azt nyilatkozta, hogy a karantén bejárás feltételeit teremtik meg, illetve egy olyan hely készül, ahol a mentőautókat fertőtlenítik majd. Az orvosigazgató türelmet kér mindenkitől, a kórház sürgős eseteket fogad, a szakrendelések szünetelnek, látogatási tilalom van érvényben.