Utazás Kiállításon a megyével
Közélet

Utazás Kiállításon a megyével

A hétvégén, március 1 és 4 között, Budapesten, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén rendezik az idei Utazás Kiállítást. Városunk Bács-Kiskun megye egységes arculatához igazodva, 18 társkiállítóval együtt, önálló standdal mutatkozik be. Az érték, élmény, egészség, kincsek Bács-Kiskun megyében címmel rendelkező akcióról hétfőn tartott sajtótájékoztatót Rideg László, a megyei közgyűlés elnök vezetésével a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft.

Kecskeméten, a megyeházán tartott tájékoztatón Rideg László, a  megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket és adott tájékoztatót a "Turisztikai fejlesztésekről Bács-Kiskun megyében" címmel. A napirend másik előadója Csáki Béla, a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője "Merre tart a megyei turizmus" elnevezéssel tartott előadást. A szakember az elmúlt évi Utazás Kiállítás tapasztalatait és az idei kiállításon való részvétel terveit is megosztotta az érdeklődőkkel.

A tájékoztató résztvevői Rideg László elnök és Csáki Béla ügyvezető előadását hallgatták meg.

Kiskunhalas a csipke fővárosaként vesz részt, a megyei kiállító terület részeként az Utazás Kiállításon – mondta a városunk képviseletében jelenlévő kabinetvezető, Kiss Renáta. A csipkénk mellett a város épített és kulturális értékeivel, népi hagyományaival, nemzetközi hírű lovassportjával, kerékpáros és egyéb sportlehetőségeivel, gyermekbarát kiránduló és szálláshelyeivel valamint gyógyvizével hívja fel magára a figyelmet és fókuszál a kiállítás vendégeire – hangoztatta a kabinetvezető.

A hét második felében sorra kerülő Utazás Kiállításon történtekről a Halasmédia különböző felületein tájékoztatja majd az olvasókat, nézőket.

Fotók: Kiss Renáta