Utcafelújítás és bekötőcsere Borotán
Sikeresen együttműködik a borotai önkormányzat és a vízszolgáltató cég. A Petőfi Sándor utcában kezdődtek meg a munkálatok a napokban, ennek első ütemeként a régi ivóvíz bekötő elemeket cserélik ki több mint 30 ingatlannál a Kiskunvíz Kft. szakemberei.
Borota önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretében, ennek köszönhetően jelentős összeget költhetnek az egyik legrosszabb burkolatúnak ítélt Petőfi Sándor utca felújítására. Kisné Tóth Renáta polgármester elmondta, a beruházás hamarosan megkezdődik, így még időben jelezték a munkálatokat a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. -nek.
A szolgáltató ennek megfelelően tudta ütemezni az ivóvízhálózaton szükséges rekonstrukciós munkákat. Az 1300 lakosú település ivóvízhálózata legalább 40-50 éves, a csövek erőteljesen korrodálódtak, így a lakossági bekötések cseréjét sem nagyon lehet már halogatni.
Szigeti Attila a Kiskunvíz Kft. műszaki igazgatója a helyszíni szemle során személyesen mutatatta meg a polgármesternek a földből kiemelt rozsdás csöveket, mint kiderült volt olyan bekötés, amelyen jelentős mennyiségű víz szivárgott a talajba, így a legjobbkor történt meg ez a felújítás.
Szigeti Attila úgy véli, a borotai önkormányzat előrelátó volt, amikor tájékoztatta a Kiskunviz Kft.-t a tervezett útépítésről. Így még az aszfaltozás előtt 33 ingatlannál ki tudják cserélni a bekötéseket, megelőzve azt, hogy esetleg később a már frissen leaszfaltozott úttestet kellene felvágniuk éppen a bekötés cserék miatt. A témáról bővebben is szó lesz a Halas Televízió 19.30-kor kezdődő Híradójában!