Valami véget ért…
Közel hét évig működött Kiskunhalason a Freedom Music Club. Idén januárban egy korszak lezárult. Egy olyan szórakozóhellyel lett kevesebb a városban, ahol rendszeresen teret kapott az élő zene. Az üzemeltető Nánai Ádámmal, a záró program utolsó koncertjét adó T-Band együttes énekes-gitárosával ennek apropóján beszélgettünk.
- Februárban lesz hét éve, hogy elkezdtük működtetni a Freedomot. Egy picit előrehozott születésnap és egyben búcsúbuli is volt részünkről.
- Milyen közönségréteg járt hozzátok elsősorban? Úgy tudom, nem csak a fiatalok.
- Ők az elmúlt egy-két évben szoktak ide, amikor már elektronikus zenei bulik is voltak. Kezdetben inkább az idősebb közönség jött. Azok, akik még szeretik az élő zenét. Hozzám is ez a vonal áll a legközelebb.
Nánai Ádám
- Kik voltak a segítőtársaid?
- Picit fordított a helyzet, mert én voltam a segítő társ az első öt évben. Édesapám, Nánai Csaba álmodta meg ezt a helyet, és ő kezdte el. Öt év után arra gondolt, hogy abbahagyja, én pedig átvettem. Még kettő, azt gondolom, nagyon szép évig tudott működni ez a hely. Ez idő alatt természetesen voltak társaim, akikkel együtt terveztük a klub jövőjét. Legfőként páromnak, Kiss Tamarának tartozok hálával az önzetlen segítségéért.
- Engem nagyon meglepett a döntés, hogy bezár a Freedom.
- Mi tudtuk már azért egy jó ideje, de ezt annyira nem reklámoztuk. Októberben értesültünk róla. A tulajdonosnak más céljai vannak a hellyel. Nem csak a mi döntésünk volt, hogy vége, már nem is működhetett volna tovább.
A hosszabb interjút a Halasi Tükör január 16-i számában olvashatják.