
Közélet
Változik az utalványátvétel helyszíne
Március 15. után már nem a Tó utcán adják át az utalványokat. Többen még továbbra sem vették át a téli rezsicsökkentés utalványait – kaptuk a tájékoztatást a halasi városházáról. Őket érinti az az információ, hogy nemsokára megváltozik az utalványátadás helyszíne.
Március 14-ig még a Tó utcai Rostás László Közösségi Háznál várják az érintetteket, ezt követően viszont változik a helyszín – tudtuk meg a városházáról. Március 18-tól már a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal épületében a szociálpolitikai csoportnál lehet átvenni az utalványokat. Hétfőtől csütörtökig, 8 és 12 óra, illetve 13 és 15 óra között állnak rendelkezésre az ügyintézők.
Nincs ugyan határidő szabva, de azt kérik az érintettektől, ha lehet, minél előbb vegyék át az utalványokat. A 12 ezer forintnyi segítséget továbbra is az Olajbányász útnál található Ju-Fer telepen lehet tüzelőanyagra váltani.