Vár a Városi Mikulás-nap!
Közélet

Vár a Városi Mikulás-nap!

December 6-án a kiskunhalasi városháza díszudvarába megérkezik a Mikulás. A gyerekeket és a családokat egész napos program várja a Városi Mikulás-napon. Lesznek koncertek, feldíszített lovaskocsik, és a gyerekek átadhatják rajzaikat a Mikulásnak, aki kis ajándékkal hálálja meg ezt a figyelmességet.

December 6-án a gyerekeknek érdemes lesz ellátogatni a halasi Városi Mikulás-napra. A városháza feldíszített udvarában találkozhatnak majd a Mikulással az oda érkező óvodás és kisiskolás csoportok, illetve családok. A Mikulás már délelőtt 9 órakor megérkezik.

 A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. szervezésében 10 órától a Felhőtánc Duó zenés gyermekműsora, délután 2 órától Tengeri Attila zenés interaktív műsora várja az érdeklődőket. Fél 5-től a Tücsök zenekar csap bele a lecsóba, vagy inkább a gitárba és gondoskodik a jó hangulatról.

16 órától még lovaskocsizni is lehet a Konok Kunok Motoros Klub jóvoltából. A feldíszített lovaskocsikkal a város főterén lehet egyet kerülni.

 Már lehet készíteni a kis alkotásokat is, hiszen a Mikulás örömmel fogadja, ha a gyerekek rajzokkal lepik meg. A Mikulás egészen 18 óráig várja és ajándékozza meg a gyerekeket, hogy mindenki számára feledhetetlen legyen ez a nap.