Vári ballagás - több mint százhúsz diák búcsúzott el az iskolától
Közélet

Vári ballagás - több mint százhúsz diák búcsúzott el az iskolától

Megható ünnepség helyszíne volt a szakemberképzésben élen járó intézmény frissen felújított sportudvara. Több mint százhúsz diák búcsúzott el attól az intézménytől. amely a megélhetésüket biztosító szakmai ismereteket kapták.
Az intézmény tanári, oktatói gárdájának nevében Dr. Komáromi Szilárd látta el lelki útravalóval a diákokat.

A végzős diákok az iskolazászlót követve vonultak be az intézmény udvarára. Több száz szülő, barát jött el erre az eseményre, hogy részese lehessen a ballagási ünnepségnek. A végzős diákok képviseletében Koczka Nóra búcsúzott el az intézménytől. A legjobban teljesítő diákok elismerést vehettek át az intézmény vezetőjétől. Mint elhangzott, a váris diákok remek eredményeket értek el a tanulmányi és a szakmai gyakorlati és sportversenyeken.

A Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium Kiváló oktatója címet idén a tragikus hirtelenséggel elhunyt Csala Tibor oktató kapta. A díjat felesége Csala Tiborné vette át Dr. Komáromi Szilárd igazgatótól.

Az ünnepi eseményen elhelyezték a céhládába azokat az okiratokat, amelyek az iskola hírnevét öregbítő tanárok és diákok nevét tartalmazzák.

Dr. Komáromi Szilárd igazgató beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az itt végzett diákok építik tovább az országot, az igazgató köszönetet mondott a gyermeküknek a szakmatanulást javasló szülőknek, az oktatóknak, hogy segítették őket a tanulásban, a szakmai fogások megszerzésében.