Város- és Faluvédők országos találkozója Halason (galéria)
Országos találkozó és szakmai konferencia helyszíne Kiskunhalas. A Város- és Faluvédők Szövetsége XXXIX. Országos Találkozóját és Szakmai Konferenciáját rendezik a hétvégén. A rendezvény szervezője a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület. Ma a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskolában fogadták a találkozó vendégeit. Három tárlatot adtak át a közönségnek csütörtök koradélután és városnéző kisvasúttal vitték körbe Halas nevezetességein a vendégeket.
A Város- és Faluvédők Szövetsége XXXIX. Országos Találkozóján az ország számos pontjáról érkezett vendégeket a főszervező építész házaspár, Babud László és felesége, Babudné Deák Ildikó valamint a halasi Városvédő Egyesület tagjai fogadták. A regisztráció a Dékáni Szakgimnáziumban történt, ahol kiállítás megnyitók majd egy városnézés következett.
A Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola tornacsarnok bejárati aulájában több tárlat is fogadta a vendégeket. A kiállításokat közvetlen az érkezés után nyitottak meg a közönség számára. A vendégeket „A példa ereje, Európa Nostra díjas alkotások” című kiállítás és a „Bács - Kiskun megyei építészeti tárlat” várta és ehhez társult egy gyermekrajz kiállítás, amely a „Fiatalok az épített és a természeti környezet védelméért” címmel került bemutatásra. A Kiállításokat Széphegyi László, a Város- és Faluvédők Szövetsége elnöke és Katkics Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara elnöke nyitották meg. A tárlatok a hónap végéig lesznek látogathatók – tudtuk meg Babud Lászlótól a helyi egyesület elnökétől.
A közel 200 fős létszámú országos találkozó szervezői és vendéglátói munkáját a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület önkéntesei végezik, akik mindhárom nap végigkísérik segítő figyelmükkel az eseményt. A kiállítások megnyitását követően Végső István helytörténész tartott általános tájékoztatót városunk történetéről és invitálta városnéző körútra a látogatókat.
A Város- és Faluvédők Szövetsége találkozóján résztvevők két turnusban, egy kifejezetten erre az alkalomra kölcsönkért városnéző kisvasúton utazva tekintették meg Kiskunhalas épített értékeit. A séta során a városnéző kisvonattal a Berki Galériától indulva, a Szilády Áron Gimnáziumot, a Bethlen Gábor teret (főtér), a Városháza épület-együttest, Városháza tornyot, a Református templomot, a Tapintható láthatatlan című köztéri alkotást tekintették meg. Az utat a Petőfi szobor, a buszállomás, a Piac, a Csetényi park, a Sáfrik szélmalom, a Csipkevarró szobor, a Csipkeház és Kuruc szobor megtekintésével folytatták, majd visszaérkeztek a Berki Galériához.
Az első nap estéjén az Országos Találkozó és Szakmai Konferencia megnyitójára a Városi Filmszínházban került sor, ahol Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere, és Bányai Gábor Országgyűlési képviselő, Kormánybiztos köszöntötte a résztvevőket. A rendezvényen megemlékeztek Ráday Mihály Örökös Tiszteletbeli Elnökről és Karácsonyi György alelnökről.
Az este során a Kiskunhalasi Zeneiskola tanárai, Hamza Barbara fuvolán, Lauer Ágnes zongorán adott elő komolyzenei műveket, majd vacsorával és a Halas Táncegyüttes műsorával zárult a nap. A találkozó pénteken és szombaton különböző szakmai előadásokkal, kulturális létesítmények látogatásával és kirándulásokkal folytatódik.
Kép-szöveg: Kovács Iván