Varrógép-adomány Erdélybe
Ipari varrógépeket kap a március 15-i nemzeti ünnepre az erdélyi Marót iskolája. Az intézménnyel egy cserelátogatáson ismerkedett meg a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum és a Vári szabó István Szakképző Iskola. Ekkor derült ki, hogy az ottani diákok csak egy házi varrógépen tudnak gyakorolni. Papp Gyula, a Szakképzési Centrum főigazgatója már ekkor eldöntötte, hogy próbálnak segíteni.
- Tizennégy diák tanul egy varrógéppel, így nehezebb elsajátítani a textiles szakmát, hiszen egy jó szakembernek sok gyakorlás kell – mondja Papp Gyula a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója. Kerestük a lehetőségeket hogyan tudnánk segíteni. Végül egy volt kollégánk jóvoltából egy bezárt varrodából tudunk három ipari gépet Marótra szállítani – fűzte hozzá. Az Erdélybe szánt berendezéseket még az indulás előtt alaposan átnézték felújították az iskola szakemberei különösen ügyelve az érintésvédelemre. Mint kiderült a gépek jó állapotban vannak, így a maróti diákok sokat gyakorolhatnak rajtuk.
Jó állapotú gépeket kapnak a diákok
Az Arad megyei iskolában örültek az ajándék hírének. Papp Gyula a napokban értesítette őket a szállítmány érkezéséről. A Szakképzési Centrum és a Vári Szabó iskola komolyabb kapcsolatfelvételt tervez a marótiakkal. Ennek egyik első lépése az, hogy a halasiak varrógépekkel segítik az ottani oktatást. További részletek a Halas TV hétfői híradójában.
Fehér Erika