(►) Vers- és mesemondó ovisok a költészet napján (galéria)
Közélet

(►) Vers- és mesemondó ovisok a költészet napján (galéria)

Vidám rendezvény helyszíne volt a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai tagintézményében. 2017 óta hagyomány, hogy a magyar költészet napja alkalmából vers- és mesemondó találkozót tartanak, amelyre az egész egyházmegyéből érkeztek résztvevők. A program különlegessége, hogy a gyermekeknek szüleikkel együtt kellett megtanulni a verseket, meséket. 

Megtelt a Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Lomb utcai tagintézményének tornaszobája. A gyerkőcök édesanyjukkal, vagy éppen az óvónénijükkel ültek és várták, hogy elkezdődjék a magyar költészet napja alkalmából az egyházmegyei vers- és mesemondó találkozó. Több mint harminc ovis vállalta azt, hogy közönség előtt szaval. - 2017 óta rendezzük meg ezt a találkozót, amelyre minden alkalommal nagy szeretettel készülnek a résztvevők. A rendezvény különlegessége, hogy nem az óvodákban, hanem otthon, a szüleikkel együtt tanulták meg a gyermekek a meséket, verseket - tudtuk meg Tallér Erzsébet tagintézmény-vezetőtől. 

A megnyitón a házigazda óvoda nevében Tallér Erzsébet köszöntötte a résztvevőket, majd Kisjuhász Tibor atya kérte közös imára a jelenlévőket. A közel 30 kisgyermek két csoportszobában szerepelt, a közönség pedig hálás tapssal köszönte meg a szép szavalatokat. A kislányokra és kisfiúkra joggal lehetnek büszkék szüleik. A sokszor felnőtteknek sem egyszerű mondatokat, vagy éppen sorokat tökéletesen adták vissza a résztvevők. (Mozgóképes összefoglaló a pénteki Hírnaplóban.)