
Közélet
Vérüket adják
Sorban állnak a donorok. A halasi Művelődési Házban ma tartják az év utolsó nagy véradását. A déli órákig várják a véradókat. Azért is fontos ez az alkalom, hogy az év végi ünnepekre legyen elég vértartalék az országban.
Nagy Andrea a Vöröskereszt területi titkára azt mondja, nem lehet panasz a helyi lakosokra, hiszen reggel óta szép számmal érkeznek.
A sokszoros véradók mellett elő alkalmas donorok is jelentkeztek. Kecskés Dóra a családi példát követi, édesanyja és két testvére már rendszeres véradó, most úgy érezte rajta a sor. Mint mondta izgul egy kicsit, de valószínűleg a jövőben rendszeres látogatója lesz a szervezett véradásoknak.
A tervek szerint a jövő évben is minden hónap első szerdáján rendeznek véradást a Művelődési Házban.
Szöveg-fotó: Fehér Erika