(►) Veszélyben a gyümölcstermés - korai még a rügyfakadás (videóval)
Közélet

(►) Veszélyben a gyümölcstermés - korai még a rügyfakadás (videóval)

Az eddigi évekhez viszonyítva is jóval melegebb volt a januári hónap, most úgy tűnik a február is ilyen enyhe időt tartogat. Az előrejelzések szerint a hétvégén akár 17-18 fok is lehet Kiskunhalas térségében. A meleg miatt sokkal hamarabb megindulhat a növényekben a nedvkeringés, mindez azt jelenti, hogy korábban történik majd a rügyfakadás. Vannak olyan kiskertek, ahol a szilva és barackfák már rügyeznek.

Meg lesz ennek a böjtje- mondta a Halas Televízió megkeresésére Pősz Miklós mezőgazdász. A szakember szerint a csonthéjas termésű fák esetében már jelentős a rügyfakadás. A sóstói kiskertjében lévő szilva és barackfák tavaly ilyenkor már rügyeztek, hiába, márciusban olyan fagy jött, ami el is vitte az egész termést. Az egyre enyhébb telek miatt legalább 3 héttel előrébb van a természet, a növények már tavaszt éreznek, ennek az a veszélye, hogy megint nem lesz majd gyümölcs a fákon. A már virágzó állapotban lévő fákra a májusi fagyok is rossz hatással lehetnek, ám azt már jóval jobban tűrik a növények.