Vetélkedő: Aradi vértanúk a magyar művészetben (galéria)
Közélet

Vetélkedő: Aradi vértanúk a magyar művészetben (galéria)

Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. Thorma János Múzeuma írta ki és szervezte a háromfordulós Aradi vértanúk a magyar művészetben című vetélkedőt. A harmadik forduló után, amelyet november 13-án rendeztek hat csapat részvételével a Thorma János Múzeumban kialakult a végső sorrend. A zsűri, amelyben Végső István történész elnökként, Kocsisné Varga Zsuzsanna múzeumvezető és Juhász Mihály muzeológus tagokként ültek az Aradi angyalok csapatának ítélte az elsőséget. (címképen a győztes Aradi angyalok csapata)

Aradi vértanúk a magyar művészetben című versenyt október 2-a és november 13-a között tartották, a harmadik fordulóra hétfőn került sor. Az 1848-as forradalom és szabadságharc történései, Petőfi szerepvállalása valamint 1849. október 6-a tragédiája. Ezen témakörök mentén fogalmazható meg a Thorma János Múzeum háromfordulós történelmi versenyének kiírása. Az Aradi vértanúk a magyar művészetben elnevezésű versenyre a város valamennyi oktatási intézményéből az általános iskolák felső tagozatosaiból jelentkeztek. Minden iskolából egy csapat nevezése történt, így a végső megméretésben 6 iskola, 24 diákja küzdött a legjobbaknak járó díjakért.

Munkában a zsűri

A verseny célja, hogy a diákok – a kiállításaink és a hozzájuk kapcsolódó feladatok segítségével – ismerjék meg a lakókörnyezetükben lévő nemzeti vonatkozású értékeket, így Kiskunhalas gazdag kulturális értékei közül a történelmi témájú Thorma festményeket. Továbbá, hogy a monumentális történelmi festmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a diákok a megtekintés által személyes élményt szerezzenek hazánk történelmének ezen időszakáról. A verseny első fordulója egy múzeumi séta volt, mely október elejétől indult. Erre minden kiskunhalasi oktatási intézmény tanulói közösségét vártuk, így emlékezve meg Thorma János Aradi vértanúk című festménye előtt az októberi hősökről.

Palásti Károly moderátori szerepkörben

A második forduló online formában történő részvételére nevezniük kellett az érintett iskoláknak, ahol felsős korosztály tanul. A felkészülésben segítséget nyújtott számukra a múzeumban megtekinthető Thorma János: Aradi vértanúk a téma a képzőművészetben a 19-21. században elnevezésű időszaki kiállítás anyaga. A záró fordulóra a múzeum dísztermében került sor. A helyszínen történő versengésben írásbeli kifejtős feladat, interaktív kvíz és drámapedagógiai elemekkel kiegészülő kreatív feladatmegoldás várta a csapatokat.

Válaszadás korhű öltözetben

A harmadik fordulót követően azonnal sor került a versenyt záró ünnepélyes eredményhirdetésre.

1. helyezett: Aradi angyalok csapata /Szent József Kat. ált. isk., felkészítő tanár: Tyavoda Julianna/
2. helyezett: Hősök /Bibó István Gimnázium, felkészítő tanár: Kiss László/
3. helyezett: Emlékőrző Huszárok /Szilády Áron Gimnázium, felkészítő tanár: Elekné Szélpál Ildikó/

Diákok az asztalnál fejtörés közben

A verseny zsűrijében Végső István történész elnökként vett részt továbbá Kocsisné Varga Zsuzsanna múzeumvezető és Juhász Mihály muzeológus ültek. A verseny történelem szakmai vezetője és moderátora Palásti Károly gimnáziumi történelem tanár volt. A szervezők köszönik az iskolák és diákjaik aktív részvételét, a felkészítő pedagógusok munkáját. A vetélkedő a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg.

Képek/információ: Thorma János Múzeum