Vidám családi nap a Városi Bölcsődében (galéria)
Közélet

Vidám családi nap a Városi Bölcsődében (galéria)

Önfeledt mosoly, kacagás és rengeteg játék jellemezte a Városi Bölcsőde családi napját, amely egyben az óvodába menők ballagási ünnepsége is volt. Márton-Miskei Beáta intézményvezető elmondta, hogy évek óta hagyomány ez a rendezvény. Hétfőtől viszont négy hétre kiürül a bölcsi, ugyanis festés és nagytakarítás lesz.

A Város Bölcsődében évről-évre megrendezik a családi napot, amely egyben gyermeknap és ballagási ünnepség el. Ilyenkor egy óriási játszótérre változik az udvar és az intézmény előtti utca. Ezen az alkalmon a szülők együtt játszhatnak a gyermekeikkel, légvár, kézműves foglalkozások és csillámfestés várta a kicsiket. A bölcsődének kiváló a kapcsolata a rendőrséggel és a tűzoltósággal is, így ki lehetett próbálni a járőrautók szirénáját, illetve azokat az eszközöket, amelyeket az egyenruhások használnak. Még ujjlenyomat levételére is lehetőség volt. A rendőrök ajándékokkal is kedveskedtek a gyermekeknek. Népszerű volt a tűzoltóautó is, ahová nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is felmerészkedtek.

Márton-Miskei Beáta intézményvezető elmondta, hogy mind a gyerkőcök, mint pedig a szülők nagyon várják ezeket az alkalmakat. Ilyenkor az óvodába menők által az elmúlt időszakban készített kis alkotásokat is megkapják az anyukák, apukák. A bölcsi már készül a következő időszakra. Mint megtudtuk, négy hétre lezárja kapuit az intézmény. Két héten át festés lesz, majd elvégzik a nagytakarítást és a szükséges fertőtlenítést. Ebben az időszakban a Bóbita Óvoda és Bölcsőde várja azokat, akiknek a szülei nem tudják megoldani a felügyeletet.  Szeptembertől pedig több mint hatvan kisgyermekkel kezdik a következő oktatási évet.