Virághalál a Holdon
Közélet

Virághalál a Holdon

„Kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek” – mondta Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki tudtunkkal az első emberként tette a lábát a sápadt Föld-kísérő égitestre.

 
Látszatra nem volt nagyobb lépés az sem, hogy valaki virágot ültetett a Petőfi utca egyik hatalmas, Hold-kráter szerű kátyújába. Valójában mégis hajlunk rá, hogy figyelmet tulajdonítsunk neki, mert a gesztusértékű ültetési kísérlet azt bizonyítja: sem a (keserű) humorérzék, sem a szépíteni vágyó lokálpatrióta kreativitás nem hagyta el a halasiakat.

Más kérdés, hogy a virág nem élt tovább, mint az első űrséta: néhány órát legfeljebb. Nem vagyunk biztosak benne, hogy szánt szándékkal taposta el egy arra járó autó… Sőt, biztosak vagyunk benne, hogy aki még élő állapotában látta a friss mini-ültetvényt, ki akarta kerülni! Ám ehhez át kellett volna mennie a másik sávba… ez azonban legfeljebb vagy rally-autóval, vagy Hold-járóval lehetséges a városnak ezen a szakaszán.

Szöveg-fotó: Kohout Zoltán