(►) „Élvezem, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek”
Frank Noémi neve sok halasi embernek lehet ismerős, hiszen már középiskolás éveitől kezdve aktív részese a helyi zenei életnek. Több csapatnak is tagja volt, e mellett pedig megnyerte a Halas Televízió Pont Karaokeversenyének második évadát. Jelenleg több új kihívás is van az életében, ezekről kérdeztük.
- Több, mint egy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Gondolom, azóta sok dolog történt Veled. Mivel telnek a mindennapjaid, hol élsz most?
- Már Budapesten élek, igazából elég hosszú ideje, gyakorlatilag az egyetem megkezdése óta. Természetesen már dolgozom, félállásban építész vagyok, félállásban pedig énektanár. Szabadidőmben különböző produkciókban igyekszem énekelni.
- Az építészet és az éneklés két nagyon, egymástól távolálló dolog. Hogy sikerült ezt így összehozni?
- Ez nagyon organikusan jött nálam. Teljesen ilyen vagyok. Mind a kettő a részem, mindkettőt nagyon szeretem csinálni. Ezért is kezdtem el tanulni mind a kettőt. Szerencsés vagyok, hogy lehetőségem nyílt párhuzamosan tanulni ezt a számomra nagyon fontos két dolgot. És talán mondanom sem kell, hogy élvezem is, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek.
- Mindkettőt nevezhetjük művészetnek. Segíti, kiegészíti egyik a másikat?
- Szerintem nagyon erőltetett lenne bármilyen direkt párhuzamot keresni a kettő között. Az én életemben azt jelenti egyik a másikhoz viszonyítva, hogy a zene abszolút kikapcsol, a műszaki dolgokban pedig rendet, rendszert találok a mindennapokban. Remekül kiegészítik egymást.
- Egy másik alkalommal majd készítünk egy külön beszélgetést a műszaki vonalról, most viszont határozottan a zenei munkásságod miatt találkoztunk. Hogyan szövi át egy napodat az éneklés és a zene?
- A legizgalmasabb dolog ezen a téren az, hogy elkezdtem tanítani. Megvannak a maga kihívásai a dolognak, hiszen még magam is csak kezdő vagyok ezen a téren. Sokat tanulok a diákjaimtól és van egy mentorom is, aki bármiben segít. Ő Pákai Petra, aki az énektanárom és nagyon kedves barátom. A tanítás mellett pedig igyekszem minél több session munkát vállalni, ami sajnos még Budapesten sem egyszerű. A halasiak és környékbeliek pedig leginkább a Napos Oldal zenekarral hallhatnak, velük koncertezünk a térségben.
- Amikor annak idején megálmodtad a zenei karrieredet, akkor abszolút úgy képzelted el, mint ahogyan most telnek a napjaid?
- Bevallom őszintén, hogy nagyon nem. A mai napig sokan felemlegetik nekem azt a Halas TV-s interjút, amiben anno elmondtam, hogy igazából egyáltalán nem akarok zenész vagy énekes lenni. És végülis ez igaz, hiszen tudatosan sosem készültem erre a pályára. Viszont annyira imádtam és annyira szerettem a zene közelében lenni, hogy valahogy mégis így alakult. A pedagógia pedig a véremben van, hiszen a családom tele van pedagógusokkal. Arra azért lehetett számítani, hogy előbb-utóbb tanítani fogok.
- Hogyan kezdtél neki a tanítási folyamatnak? Miként készítetted fel magad erre a hatalmas feladatra?
- Azt hiszem, erre nem igazán lehet rákészülni, hisz abszolút mélyvízről beszélünk. Belemegy az ember és valahogyan majd kievickél onnan. A saját taníttatásom volt a minta, a saját énekóráimat vettem alapul. Több tanárhoz is jártam az évek során, mindannyian mást és mást adtak nekem, ezeket a tapasztalatokat pedig most én igyekszem visszaadni a tanítványaimnak.
- A közelmúltban egy új formációban is kipróbálhattad magad. Az országosan egyre ismertebb Dánielfy Gergővel és zenekarával, az Utazókkal álltál színpadra. Hogy kerültél kapcsolatba velük?
- A párom a zenekar billentyűse, így esett rám a választásuk, hogy énekeljek az akusztikus koncertjük tévéfelvételén. Viszont azt a mai napig nem értem, hogy lehettek ekkora bizalommal irántam, hiszen, a felvétel előtt, a próbák ideje alatt én olyan beteg voltam, hogy egy hang nem jött ki a torkomon. Úgy engedtek engem kamerák elé, hogy egyszer sem hallottak rendesen, élőben énekelni. Azt sem lehetett tudni, hogy felépülök-e a koncertig. Nagyon hálás vagyok a bizalmukért.
- Akkor ez is egy abszolút mélyvíz szituáció volt számodra.
- Teljes mértékben. Természetesen igyekeztem előre készülni, a dalokat sokszor meghallgattam. De próbálni nem tudtunk, ott, élőben dőlt el minden.
- Láttam és hallottam a felvételt, szerintem rajtatok kívül azt senki nem tudná megmondani, hogy közös próba nélkül ment le a műsor.
- Azt hiszem, hogy maradhatok (nevet). Úgy néz ki, lesznek még olyan koncertek, amikor én is színpadra állok a fiúkkal, sőt nagyobb volumenű koncertek is tervben vannak, ahol még több vendégművész csatlakozik majd a csapathoz. A zenekar elégedett volt a teljesítményemmel, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült megoldanunk ezt a nehezen induló szituációt.
- Ha már a tervezgetésnél járunk, áruld el, kérlek, milyen irányban halad majd tovább zenei karriered! Azt a korábbi álláspontodat, remélem már elvetetted, hogy nem leszel énekesnő!
- (ismét nevet) Azt hiszem, ez a dolog már eldőlt. Ami biztos, hogy most nem kapkodok, kicsit kiélvezem ezt a szituációt, a tanítás újdonságát, és azt, hogy mindezt az építészet mellett tudom csinálni. Folyamatosan képezni fogom magam, hiszen a jó pap is holtáig tanul. Ismerem a hiányosságaimat, nem szégyellem őket. A tanulás jó dolog, ez örök célom marad.
szöveg: Szőri Attila
portréfotó: Vercz András
