
(►) Folk est a Sarjú Bandával
Az év utolsó Folk estjét szervezi november 17-én a Halasi Média és Kultúra Kft. A nagy sikerrel futó rendezvénysorozat évadzáró eseménye 18 órakor kezdődik a Közösségek Házában. Az este házigazdája ez alkalommal a Sarjú banda lesz, akik első ránézésre (és sokadjára is) a nagyon fiatal generációt képviselik. Legifjabb tagja a bandának 11 éves, de a legidősebb sincs még 18.
2O15-ben, a „Fölszállott a Páva” televíziós vetélkedőn ismerkedett meg és kötött barátságot négy versenyző Dani, Sanyi, Tibi, Lacika. Rá egy évre, a budapesti Táncháztalálkozón a halasi születésű Magyar Kálmán (Lacika és Balázs nagypapája) fejében született meg az ötlet, hogy a gyerekek álljanak össze, és alapítsanak zenekart. Év végén, pedig mint Sarjú banda, az „Év zenekara” címet nyerték el a „Fölszállott a Páva” műsorban, ahol egészen a döntőig jutottak. Horváth Áronnal, a Páva akkori nyertesével szoros barátságot kötöttek, így alkalmanként Ő is csatlakozik a zenekarhoz. Kiskunhalason is ezt a felállást láthatja majd a közönség a Folk esten.
A 18 órakor kezdődő koncerten ádámosi, vajdaszentiványi, kalotaszegi, szatmári és bogyiszlói népzene is hallható lesz. Néptáncosként ez alkalommal Bischoff Ádámot és párját láthatja majd a közönség táncolni. A esten a Szervető hazai ruházati márka új kollekciója is bemutatkozik, halasi amatőr modellek közreműködésével. A Közösségek Háza előterében berendezett standon pedig a Szervető szélesebb repertoárja is kiállításra kerül.
A koncerten követően ének és tánctanítás, majd éjfélig tartó táncház várja az érdeklődőket. Az évadzáró Folk estre szeretettel várjuk a család minden tagját, hiszen az-az érték, amit a népzenén és éneken keresztül képviselnek a fiatalok, követendő példa lehet sokak számára.
