
Kultúra
(►) Gabriella a top9 első tagja
Mint arról korábban már beszámoltunk, idén minden eddiginél élénkebb érdeklődés mellett szervezte meg a Halas Televízió a 12. Ganzair-Pont Karaokeversenyt. A döntőbe került 16 produkció közül decemberig a zsűri összesen kilencet fog megnevezni, amikből összeáll majd az idei top9-es mezőny. Aki oda bekerül, már biztosan esélyes a fődíjra, előadását pedig teljes terjedelmében láthatják majd a nézők. Az első felbontott boríték Dér Gabriella nevét rejtette.
A 2019-es verseny harmadik helyezettje számára idén sem volt kérdés, hogy ott szeretne lenni a Halas TV stúdiójában. Az előválogatón nyújtott remek előadása meggyőzte a zsűrit, így énekelhetett a 16-os mezőnyben. Gabriella ezúttal is egy érzelmes dallal állt a kamerák elé. Cserháti Zsuzsa Egy elfelejtett dal című számát elhunyt szerettei emlékére énekelte.
Az elkövetkező hetekben még nyolc produkciót választanak ki a zsűritagok, az ő előadásukat itt, honlapunkon is láthatják majd az érdeklődők.