(►) Klipet forgatott a Pont Karaokeverseny győztese
Kultúra

(►) Klipet forgatott a Pont Karaokeverseny győztese

Kurcz Szandi a Halas Televízió Pont Karaokeversenyének nyolcadik szériáját nyerte meg, ezen felül szerepelt az Ének iskolája elnevezésű országos tehetségkutató műsorban is. Most szerelmével közösen úgy határozott, hogy elkészítenek egy dalt, ahhoz pedig egy videoklipet is. Mutatjuk a végeredményt.

Szandi és párja tegnap este tette közzé a közel négyperces zenei videót, amire mindketten nagyon büszkék, hiszen ez első közös munkájuk.

- Másfél éve vagyok együtt a párommal, ő ez idő alatt, folyamatosan nyaggatott, hogy ne hagyjam abba az éneklést. Gyerekkora óta ír szövegeket, illetve free-styleozik, ami azt jelenti, hogy abban a pillanatban találja ki a szöveget, mikor rappel. Nagyon nagy szókinccsel rendelkezik, ennek köszönhető, a dal csodálatos szövege. A klip nagyon gyorsan elkészült, hisz még csak egy hete annak, hogy leforgattuk, és máris bárki megnézheti a neten – mesélte Szandi.

Mint megtudtuk, a forgatáshoz egy kastélyt béreltek ki, annak parkjában, és az épület belsejében készültek a felvételek.

- Vajtán, a Zichy kastélyban forgattunk. Már a fogadtatás is nagyszerű volt. Reggelivel, italokkal vártak minket, majd a forgatás után vacsorával vendégeltek meg. Csodálatos volt az egész nap. Nagyon jó érzés volt az, hogy amit éneklek, amit az emberek hallgatnak, az egy saját szám, elmondhatjuk, hogy ez a miénk.  Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk már, és ami főként engem megérintett az az, hogy az emberek végre nem azt mondják, hogy „Gratulálok, jobban énekled, mint az eredeti előadó” vagy éppen „az eredeti jobb”, hanem végre az hangzik el, hogy „Gratulálunk a saját számotokhoz” – fejezte ki örömét a karaokegyőztes.

Szandi és párja bíznak abban, hogy ez egy hosszú folyamat kezdete, így hamarosan újabb dalokkal szeretnék meglepni a hallgatóságot.

Még több cikk

Dallista Poór Péterrel

Dallista Poór Péterrel

Dallista Szandival

Dallista Szandival