
(►) Látványos táncok a bibós szalagavatón (galéria)
A középiskolások egyik legmeghatározóbb iskolai eseménye a szalagavató bál. Pénteken este a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium végzősei is átélhették az ünnepség felemelő pillanatait.
Az idei tanévben másodikként a bibósok rendezték meg szalagavatójukat. A program az iskola aulájában kezdődött 18 órakor, ahol Csorba Imre igazgató köszöntötte a bálozó fiatalokat. A hagyományoknak megfelelően ezt követően adták át az osztályfőnökök a diákok érettségét szimbolizáló szalagokat.

Az est leginkább várt része 19 órakor kezdődött a gimnázium sportcsarnokában. A végzősök hosszú hónapok óta készültek arra, hogy ötletes, humoros tánckoreográfiáikat bemutathassák családtagjaiknak, pedagógusaiknak. Volt olyan osztály, melynek tagjai már fél évvel ezelőtt, májusban elkezdték gyakorolni a lépéseket, hogy minden tökéletes legyen a nagy napra.

A négy végzős osztály minden táncot kétszer mutatott be, a közönség tagjai pedig az összes produkciót hatalmas vastapssal jutalmazták. A Halas Televízió kamerái rögzítették az eseményt, a szalagavatós táncokat a Pont című ifjúsági műsorban láthatják majd az érdeklődők.
Fotó: Anda Péter
Videó: Vezendi Gábor