(►) Magyarkanizsán vendégszerepelt a halasi kórus
Kultúra

(►) Magyarkanizsán vendégszerepelt a halasi kórus

Testvérvárosunkban, Magyarkanizsán, a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóján vendégszerepelt a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus. A rendezvényt a kettős Kodály-évforduló és a Szent László-emlékév jegyében rendezték meg.

A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok programsorozat keretében tizennyolcadik alkalommal mutatkoztak be a kórusok Magyarkanizsán, a Szent Őrangyalok-templomban. Az eseményt a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Cantilena Kamarakórus szervezésében minden évben megtartják. Idén az emlékévek okán tematikus megkötés is volt. Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke elmondta, azt kérték a fellépőktől, hogy ha tehetik, akkor mindenképpen egy-egy Kodály művel és Szent Lászlót dicsőítő énekkel is lépjenek fel. A szabadkai Pannon RTV kiemelt figyelmet szentelt az eseménynek, a találkozón készült riportot az alábbiakban tekinthetik meg.

A jeles eseményt a kiskunhalasi Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus szereplése tette nemzetközivé. A halasi közösség szívesen tett eleget a felkérésnek, és Kiskunhalas testvérvárosában is nagy sikert arattak fellépésükkel. 

Fotó: pannonrtv.com