
(►) Mulattak, közben pedig jótékonykodtak
Zenés estnek adott otthont a Tiszti Klub nagyterme. A Támaszpont Alapítvány programján Kaczor Feri állt közönség elé, a bevételekből megmaradt összeget pedig a kiskunhalasi Benjámin Lakóotthon fiataljainak ajánlották fel a szervezők.
Zenés, jótékonysági estet rendeztek a napokban, a Tiszti Klub nagytermében. Az eseményt a Támaszpont Alapítvány szervezte, akik komoly célokat tűztek ki maguk elé.
- Embertársainkon segíteni mindig jó dolog. Mi minden rendezvényünkkel egy-egy intézményt, egyesületet szeretnénk segíteni. Ma este a Benjámin Lakóotthonban élők kapják meg a rendezvény bevételét. Köszönjük Kaczor Ferinek, hogy elfogadta a meghívásunkat, rengetegen szeretik őt. Amint látható, színültig megtelt rajongókkal a terem – árulta el Ekéné Misándi Klára a Támaszpont Alapítvány kurátora.

A közönség soraiban többen is voltak, akik eddig valamennyi ehhez hasonló jótékonysági rendezvényre jegyet váltottak, ezzel is segítve embertársaikon.
- Amikor csak tehetem, jegyet veszek az ilyen programokra. Egyrészről jól szórakozhatok, e mellett pedig még segíteni is tudok a gyerekeknek, így mindenki csak jól járhat ezeken az alkalmakon – tudtuk meg Csontos Sándornétól.

Az est fellépője Kaczor Feri volt, aki örömmel vállalta el a jótékonysági rendezvényen való szereplést.
- Mindig is azt vallottam, hogy aki megteheti, segítse a rászorulókat. Ez a halasi példa is jól mutatja, hogy ha szükség van rá, akkor összefognak az emberek. Nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek, színes repertoárral készültem, amiben a klasszikus slágerek és egy-két egyéb érdekesség is helyet kapott.

Az est során befolyt összeget a tervek szerint, a Benjámin Lakóotthon fiataljainak nyári kikapcsolódására fordítják majd.