(►) Nagyszínpados Rumba Gitana
A Rumba Gitana lépésről lépésre halad előre, hogy megvalósítsa zenei elképzeléseit. A helyi kötődésű együttes tagjai most a 39. Halasi Szüreti Fesztiválra, a városban az első nagyszínpados fellépésükre készülnek. A koncert látványos show kíséretében szeptember 7-én lesz a város főterén, este 6 órai kezdettel.
- Öt saját dalt meg egy csokor nagy slágert, összesen tizenhárom számot játszunk abban a háromnegyed órában, amit kaptunk. Három pár táncos is fellép velünk a koncert második felében, és további látványos meglepetésre is készülünk – sorolta a terveiket Hegedűs Zoltán az együttes képviseletében.
Jövő tavaszra, márciusra szeretnék megjelentetni első lemezüket a formáció tagjai. Az apropót az adja, hogy akkor lesz négyéves az együttes.
-Négy saját dalt már felvettünk. Ez egy hobbizenekar hobbilemeze lesz. Őszi kedvcsinálónak szánva, az első dalt a Halasi Szüret előtt elérhetővé tettük.
A zenekar soron következő koncertjein új dobossal lép színpadra. Hegedűs Zoltántól megtudtuk, hogy mi ennek az oka.
- Nemes Jácintot baleset érte robogón. Az őszi öt bulin Szőke János játszik velünk.