(►) Sok jó ember kis helyen is elfér
Kultúra

(►) Sok jó ember kis helyen is elfér

Tallér Edina ezer szállal kötődik városunkhoz. Az írónő új könyvében is nagyon fontos szerep jut Kiskunhalasnak, a település ikonikus utcáinak, épületeinek, lakóinak. A Jóemberek – Road movie a buckaságon című kötet bemutatójára a Csetényi Élményparkban került sor.

Kiskunhalas, Jakabszállás (vagyis Jacobsville) és Budapest jellegzetes helyszínei is megjelennek Tallér Edina új könyvében, mely a Jóemberek – Road movie a buckaságon címet kapta. A kötet halasi bemutatóját a Csetényi Élményparkban tartották, a Halasi Városmenedzser Kft. szervezésében.

Kimondottan erre az estére állt össze a Goodmen zenekar. A Gerner Csaba, Gerner József, Borsódy László és Jáger Levente ötlete nyomán létrejött csapat kizárólag olyan dalokat játszott, amik szerepelnek a regényben, ezzel pedig kellő hangulatot adtak a kiskunhalasi kulturális eseménynek.

Cikkünk a videó alatt folytatódik...

Bordás Zoltán a térség borairól tartott ismertetőt a könyvbemutató kapcsán. Mivel a történet szereplői is szeretik az ízletes italokat, a vállalkozó is olyan borokat kínált a közönségnek, amiket Halason és környékén sokan fogyasztanak előszeretettel.

A könyv keletkezésének történetét, a regény sztoriját egy pódiumbeszélgetés keretében ismerhették meg a jelenlévők. Mint elhangzott, Edina szerette volna, hogy ily módon is lenyomata képződjön térségünknek, a szereplők többségét pedig tényleg valós személyek ihlették.

A helyszínen készült interjúk, felvételek a Halas Televízió Kultúrkép magazinjának egy későbbi adásában lesznek láthatók.