(►) Szívhez szóló dallal köszöntik az édesanyákat, nagymamákat
Kultúra

(►) Szívhez szóló dallal köszöntik az édesanyákat, nagymamákat

Már többször beszámoltunk arról, hogy lelkes kiskunhalasiak egy csoportja néhány éve elindított egy a capella zenei sorozatot. Vezendi Gábor kollégánk és barátai kedvenc dalaikat dolgozzák fel, egyedi stílusban, hangszeres kíséret nélkül. A csapat tavaly nyáron jelentkezett legutóbb videoklippel, most pedig, egy hosszabb szünet után úgy döntöttek, május első vasárnapján az édesanyáknak, nagymamáknak szeretnének kedveskedni egy új produkcióval.

- Nagyjából két hónappal ezelőtt Fruzsi, csapatunk állandó tagja vetette fel, hogy kellene csinálni ismét valami zenés dolgot, és közösen úgy határoztunk, hogy a közelgő anyák napjára készítjük el legújabb klipünket. Bródy János szerzeményét, a Mama, kérlek című dalt dolgoztuk fel. A helyzetet nehezítette, hogy viszonylag kevés időnk volt, a munkafolyamat közben pedig tagcsere is történt, szóval izgalmas időszakon vagyunk túl, de úgy gondolom, végül sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk - nyilatkozta Vezendi Gábor a csapat vezetője.

Az évtizedekkel ezelőtt, Koncz Zsuzsa által énekelt sláger egészen új hangzást kapott a halasi feldolgozásnak köszönhetően. Az a capella formáció tagjai azt mondják, mindig élvezik a közös munkát.

- Nagyon büszke vagyok magunkra. Ezt a dalt most nagyon gyorsan kellett elkészítenünk, mivel azonban mindenki szeme előtt a közös cél lebegett, sikerült határidőre befejeznünk a dalt és a klipet. A legjobb az egészben, hogy ezt a saját szórakoztatásunkra kezdtük el csinálni, mégis sokakhoz eljutottak az évek során a dalaink – fejtette ki Fodor Fruzsi.

Szávuly Bence is több, halasi a capella produkcióban szerepelt már. Nem volt számára kérdéses, hogy most is benne szeretne lenni az új dalban.

- Mindig nagyon várom, milyen új ötlettel rukkolnak elő a többiek. Könnyű dolgunk van, mert Veza minden eltervez előre, mi pedig elég, ha a saját ötleteinket hozzátesszük. Az alkotási folyamat mindig izgalmas, de együtt sikeresen vesszük az akadályokat – mondta Bence.

Hogy miként készült az új, anyák napi dal és videoklip, kiderül csütörtökön este 19:30-tól, a Halas Televízió Kultúrkép magazinjából.