(►) „Tízévesen eldöntöttem, zongoratanár leszek”
Minden településnek vannak olyan ikonikus alakjai, akiknek elég a nevét kimondani, s mindenki azonnal tudja, kiről is van szó. Az biztos, hogy Kiskunhalason Vannayné Zádory Emőke, vagy ahogyan a legtöbben hívják, Emőke néni egy ilyen köztiszteletben álló személyiség. A zenetanári pályán eltöltött hosszú évtizedek alatt számos tehetséges diák képességeit sikerült továbbfejlesztenie. Pályájáról, sikereiről beszélgettünk vele.
- Kinek vagy minek a hatására választotta annak idején a zongorát? Hogyan jelent meg a zene az életében?
- Annak hatására döntöttem úgy, hogy szeretnék megtanulni valamilyen hangszeren játszani, hogy a testvérem már több éve játszott nagyon szépen hegedűn. Észbe kaptam, hogy én nem tudok semmilyen hangszert megszólaltatni. Fogtam magam és beiratkoztam a zeneiskolába. Szerintem ez volt életem első felelősségteljes, komoly döntése. Mivel zongoránk nem volt otthon, gyakorolni úgy tudtam, hogy édesapám lerajzolta a zongorabillentyűket, én pedig a papírlapokat nyomogattam. Tíz éves voltam akkor. Egy hét után közöltem a zongoratanárnőmmel, hogy én is zongorát szeretnék tanítani felnőttként.
- Ezek szerint a 10 év körüli kor ideális a zenetanulás elkezdéséhez.
- Igazából nem, hiszen már sokkal korábban érdemes belekezdeni. Viszont soha nincs túl késő. Akár gimnazistakorban is eldöntheti valaki, hogy hangszeren szeretne játszani. Volt tanítványom, aki 27 évesen kezdett hozzám járni, két év múlva pedig már Liszt-etűdökkel lépett közönség elé. Küzdeni kell az álmainkért!
- Ön is küzdött, hiszen a tízéves kislány álma megvalósult, zongoratanár lett. Mit szólt később az egykori pedagógusa, akinek ezt a bátor kijelentést tette anno?
- Amikor én ezt közöltem vele kislányként, természetesen rám hagyta a dolgot. Aztán évtizedekkel később az uszodában találkoztunk és örömmel meséltem neki, hogy sikerült elérnem, amit mindig is szerettem volna, zongoratanár lettem én is. Nagyon boldog volt, örült a sikereimnek.
- Rengeteg fiatal zenei tanulmányait egyengette az évtizedek során. Biztosan vannak azonban olyan diákok, akik az átlagtól egy picit mégis közelebb állnak a szívéhez.
- Nagyon sok kedves tanítványom volt és van. Nem szeretnék senkit kifelejteni a névsorból, de párat szívesen említek. Földes Máté, Szentpéteri Matild, Zádory Klaudia, Tóth Attila, Békefi Lilla, Mikesi Tünde mind nagyon tehetségesek voltak. Több versenyen is voltunk és sikereket értünk el Szomora Zsolttal és Iványi Szabolccsal. Szolfézsra is sok ügyes fiatalt tanítottam. Miklósa Erika, Kuti Sándor, Vezendi Gábor, Visnyovszki Lilla, Zöldi Nikolett, Huszta Gábor is mind nálam tanult.
- Ha visszatekint erre a több évtizedes pályára, milyen érzések vannak Önben? Miért volt érdemes tanítani egy életen át?
- Őszinte leszek. Én mindig minden kihívástól nagyon féltem. Inkább félve indultam neki mindennek, hogy a végén kellemesen csalódhassak. Az biztos, hogy minden egyes felvételin vagy versenyen én sokkal jobban izgultam, mint a tanítványaim. Amikor azonban jól sikerült a gyerekeknek az adott fellépés vagy verseny, az számomra olyan elmondhatatlanul csodálatos érzés volt, hogy ezek miatt a pillanatok miatt volt érdemes végigtanítanom az életemet.
- Az nem titok, hogy már évek óta nyugdíjas. E mellett azonban nem hagyta ott a pedagógusi pályát. Jelenleg a Szilády-gimnáziumban tartja különóráit. Hogy látja, milyen lesz a következő zongoristanemzedék?
- Bizony, tanítok továbbra is. Fantasztikus diákjaim vannak most is. Nedeljkovic Nikolasz, Pocsay Sára és Tóth Jázmin is ígéretes tehetség. De Varga Lucát külön ki kell emelnem. A tavaszi szünetben, a covid járvány kellős közepén megtanult egy olyan darabot, amit érettségi előtt álló diákként oda sem mertem neki adni, mert annyira hosszú, összetett és nehéz mű. Ő önszorgalomból mégis megtanulta. Ez is egy hihetetlenül jó érzés számomra.
- Jól érzem, ugye, hogy amíg egészsége engedi, tanítani fog?
- Biztos van, aki azt gondolja, hogy már nem kellene itt lennem, de nekem egyszerűen nincs erőm itt hagyni ezt a pályát. Imádok tanítani.
