(►) Ünnepváró Beával
Karda Beáta többször fellépett már Kiskunhalason közel öt évtizedes pályafutása során, és mindig szívesen tér vissza. Színes repertoárt állít össze az ünnepvárás jegyében. Lesz régi és új, dinamikus és lírai dal is műsorában. A közönség december 14-én 18 órakor találkozhat Beával a Halasi Adventi Téren.
- Közel 50 éve énekelsz a színpadon. Mit adott neked a könnyűzenei pálya? Mit kaptál az évtizedek során?
- Zenész családba születtem. Csodálatos gyerekkorom volt. A Karda-Nánási duó a legendás Fészek Klubban játszott, ahova sok művész járt. Már kislányként átitatódtam a zenével. Hivatásos működési engedélyt 1969-ben kaptam. A tánc, az ének közel állt hozzám, a mai napig szeretettel művelem ezt a pályát és viszem tovább. Szórakoztatok. Számomra a Táncdalfesztivál nyitotta meg a kapukat. A jó dolgok itt indultak el. A hazai fellépéseken túl számos országba jutottam el, és kaptam díjakat rangos rendezvényeken. Vendégszerepeltem Németországban, Írországban, Puerto Ricóban és még sorolhatnám. Rengeteg kislemezem jelent meg anno. Nagyon szeretem a színpadot. Kezdettől odafigyeltem arra, hogy az embereknek utat tudjak mutatni. Segítek nekik, mint egy színpadi pszichológus. Sokan azt hiszik, hogy ez egy könnyű pálya, de nem. Semmit nem szabad félvállról venni. Erős nő, túlélő vagyok. Soha nem adok fel semmit.
- Hogyan jubilálsz?
- Mindig azzal foglalkozom, ami van. Nagyon előre nem tervezek, új dalokkal viszont készülünk a jubileumra. Lehet, hogy lemezanyag is megjelenik digitális formában, és persze továbbra is járom az országot, sőt a határon túl is szeretnénk bemutatókat.
- Milyen összeállítással érkezel a Halasi Adventi Térre?
- Új, régi, dinamikus és lírai szerzemények egyaránt repertoáron szerepelnek. Szeretettel várok mindenkit december 14-én 18 órakor Kiskunhalason.
A teljes interjút a Halasi Tükör hetilap december 12-i lapszámában olvashatják.