A csajoké a terep (galéria)
Kultúra

A csajoké a terep (galéria)

Ez volt a jelmondata a kiskunhalasi Őszi Színházi Évad tegnap esti előadásának. A Női furcsa pár című előadás érdekessége volt, hogy a szereplők közt volt a halasi születésű Gerner Csaba is, aki most először állt színészként a Városi Filmszínház világot jelentő deszkáin.

Két barátnő a történet főszereplője. Egyikük elvált assszony, a másik éppen válik férjétől. Rajtuk kívül négy barátnő tűnik fel rendszeresen a történetben. Társasjátékoznak, közben  beszélgetnek, pletykálnak, kiöntik egymásnak szívüket. A címben szereplő párost a halasi előadáson Fésűs Nelly és Zorgel Enikő formálta meg.

A klasszikus darabot annak idején Jack Lemmon és Walter Matthau előadásában ismerhette meg a világ. A halasi előadás szerzője csavart egyet történeten, és megalkotta a női változatot. Az erősebbik nem is képviselteti azonban magát. A főszereplő hölgyek szomszédságában él egy spanyol testvérpár, Jesus és Manolo. A fiatalabb férfit Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), az idősebbik testvért pedig a kiskunhalasi születésű Gerner Csaba játszotta.

- Nagyon érdekes, hogy bár a Közösségek Házában már többször álltam halasi közönség előtt, itt, a nagy színházteremben most játszom először. Annak idején volt egy rockzenekarom, velük zenéltünk itt, de színészként most szereplek először a Városi Filmszínházban. Mindig jó érzés halasi embereknek játszani, főleg úgy, hogy ma este is ülnek a nézőtérem rokonaim, barátaim. Ilyenkor az ember igyekszik még egy lapáttal rátenni a dolgokra, szeretném, ha mindenki nagyon jól érezné magát - nyilatkozta a halasi színművész.

Az előadáson készült felvételeinket a Halas Televízió Kultúrkép című műsorában láthatják az érdeklődők.

Hozzászólás (0)