A kritikától kapott új erőre
Kultúra

A kritikától kapott új erőre

Stúdióba vonult a IX. Pont Karaokeverseny győztese, Szűcs-Nagy Liza. A kiskunhalasi diáklány kedvenc slágereit énekli azon a lemezen, amit főnyereményként kapott a Bendegúz Hangstúdiótól.

A televíziónézők tavaly ősszel több hónapon keresztül nyomon követhették, amint a térségből és az ország különböző pontjairól regisztrált énekesek küzdöttek a legjobb előadónak járó címért, a Halas Televízió által megrendezett Pont Karaokeversenyen. Aztán decemberben kiderült, hogy a zsűri Szűcs-Nagy Lizát tartotta az évad legjobbjának. A Bibó István Gimnázium ifjú tehetsége már visszatérő vendégnek számít a műsorban, de sokat kellett küzdenie ahhoz, hogy végül idáig eljusson.

- Korábban többször is szerepeltem már ebben a műsorban. Nem titok, hogy első alkalommal nagyon nem úgy sikerült a produkcióm, ahogyan azt szerettem volna. A zsűriasztalnál ülők még céloztak is arra, nem biztos, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. De a kritika erőt adott. Énektanárhoz kezdtem járni, folyamatosan fejlesztettem magam. Most, a 9. évadban sokkal magabiztosabban álltam közönség elé, mint korábban. Úgy tűnik, ez meggyőző volt a zsűri és a publikum számára is – mesélte lapunknak a győztes.

Liza a nyár folyamán felénekelte élete első saját lemezére a kedvenc dalait. Kis Dávid, a Bendegúz Hangstúdió munkatársa szerint gördülékenyen haladt a munka.

- Jó volt együtt dolgozni Lizával. Minden évben új izgalmakat tartogat a karaokeverseny győzteseivel folytatott munka, most sem volt ez másként. A zenei alapok között volt olyan, ami már előre rögzítve volt, de élőhangszeres kísérettel készült slágert is hallhatnak majd a lemezen az érdeklődők – nyilatkozta Kis Dávid.