A legkisebbeknek muzsikáltak
Kultúra

A legkisebbeknek muzsikáltak

A hangszerek és az előadók a megszokottak voltak, a közönség viszont egyáltalán nem volt szokványos. Babakoncertet szervezett a Halas Concert Band. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően, a jövőben rendszeresen terveznek majd hasonló előadásokat.

Rendhagyó helyszínen, különleges repertoárral várták a kisgyermekeket, szülőket, nagyszülőket a Halas Concert Band tagjai. Egy új zenei sorozatot indítottak útjára a napokban.

- Első alkalommal valósult meg babakoncert Kiskunhalason. Főként az 1-3 éves korosztály tagjait, valamint szüleiket, nagyszüleiket vártuk ide. Célunk, hogy a kicsik kötetlenül találkozhassanak a komolyzenével. A hangszerek és a műsorszámok kiválasztása, valamint a környezet kialakítása is azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek tényleg jó hangulatban ismerkedjenek a zenével – tudtuk meg Hamza Barbara szervezőtől.

A közönség tagjai nagyon jó kezdeményezésnek tartják a babakoncertet. A legtöbben azt mondták, ha ez valóban sorozattá válik, igyekeznek minden alkalommal ellátogatni a fellépésekre.

- Nagyon szeretjük az ilyen jellegű programokat. Én abban hiszek, hogyha közösségbe hozzuk a gyereket, a későbbiekben nem lesz félelme. A zenét nagyon szereti az unokám, otthon rendszeresen hallgatunk zenét, ő pedig imád mulatni – árulta el Ladóczki Istvánné nagyszülő.

Mint kiderült, az ilyen rendhagyó koncertek bizony még azok számára is tartogatnak izgalmakat, akik hosszú évek óta rendszeresen állnak színpadon.

- Bevallom, most izgultam. Mivel zenetanár vagyok, viszonylag jól tudom kezelni az ilyesfajta stresszt, de most a kisfiam is a közönség soraiban ült, mindent igyekeztem megtenni, hogy a produkcióm a lehető legjobban sikerüljön – fejtette ki Szőts Árpád a program egyik fellépője.

A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően, a jövőben rendszeresen terveznek majd hasonló előadásokat.