
„A rajzaim mindig tükrözik a hangulatom"
Kiss Tímea a Bibó István Gimnázium egyik lelkes diákja. A fiatal lány egészen kicsi kora óta rajzol, az évek során pedig egyre összetettebb, komolyabb alkotások kerültek ki kezei közül. A Kultúrkép magazin stábja ma felkereste a tinédzsert, hogy a nézők is megláthassák, hogyan készülnek Timi nem mindennapi rajzai.
Fiatal kora ellenére Tímeának már volt három önálló tárlata, most készül a negyedikre. Képeit főként otthon készíti, de ma délelőtt beült a Bibó-gimnázium úgynevezett Sakura műhelyébe, amit azért hoztak létre, hogy a művészetek irán érdeklődő tanulók elvonulva a világ zajától, kedvük szerint alkothassanak valamely művészeti ágban.

Rajztanára, Kollarics Gábor azt mondja, jól látható, hogy Timi milyen tehetséges, és, hogy alkotásain tudatosan helyezi el a különféle alakokat, lényeket.
- A művészet tulajdonképp egy állapotkommunikáció. Timi is az életérzését próbálja belevinni a rajzaiba. A kiállításokon erre reagál az őt körülvevő közösség, akik adnak egy visszajelzést, hogy ő most éppen hol tart. Ez pedig odáig vezethet, hogy munkái nyomán megindul egy másik kommunikáció. Azok, akik megnézik a képeit, kérdezni fognak tőle, s így Timi akár olyan emberekkel is beszélget majd, akikkel eddig még soha. Ez pedig azt jelenti, hogy ez az alkotási folyamat már most egy kommunikáció része - nyilatkozta Kollarics Gábor.

A fiatal alkotó kérdésünkre elmondta, bár azt még nem tudja, hány képet is szeretne kiállítani soron következő, negyedik kiállításán, de az biztos, hogy az utóbbi időszakban készített rajzai közül mindegyiket megmutatja majd közönségének, hiszen azok tükrözik leginkább jelenlegi lelkiállapotát, gondolatvilágát.

Az alkotóval és tanárával készített interjúnkat csütörtökön este fél 8-tól láthatják az érdeklődők a Halas TV Kultúrkép magazinjában.