A Wawelben énekel a halasi kórus
Kultúra

A Wawelben énekel a halasi kórus

Visszamondhatatlan felkérést kapott a kiskunhalasi Szent József Pedagógus Kórus. A Nowy Sacz-i  bazilikában és Szent Kinga sírjánál tervezett fellépéseiket követően a krakkói főkonzulátus kérésére a tervek szerint június 29-én a Wawel székesegyházában énekelnek a Szent László-emlékév lengyelországi eseményei alkalmából a szentmisén.

A budapesti Keleti pályaudvarról június 26-án ezer zarándokkal gördül ki Czestochowa felé a Fekete Madonna Zarándokvonat, amely június 29-én érkezik Krakkóba. A hívek körmenetben vonulnak a főpályaudvarról a Wawel várába, ahol Dr. Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke mutat be szentmisét, melyen részt vesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke is a zarándoklat fővédnökeként. Ezen a szentmisén nyílik lehetőség a zenei szolgálat ellátására a halasi kórusnak.A Szent József Pedagógus Kórus egy évvel ezelőtt kezdte szervezni lengyelországi fellépéseit Kiskunhalas testvérvárosával. Januárban érkezett egy kérés a Krakkói Főkonzulátus részéről, hogy az énekkar szervezze át kint tartózkodásának időpontját, mert fontos feladatot bíznának rájuk. Az énekkar 2008-as alakulása óta több orgonaművésszel és Mága Zoltánnal is lépett fel együtt, ám ez lehet szakmai munkájuk legkiemelkedőbb eseménye. Mint megtudtuk, a januári első felkérést követően egy ideig esélytelennek tűnt a lehetőség, hogy a kórus elláthassa a zenei szolgálatot a szertartáson, melyhez egyébként külön engedély szükséges egy elbírálást követően és a halasiakon kívül még két másik kórus közreműködése is felmerült. Csütörtökön telefonon érkezett a megerősítés és kiderült: a tervek szerint a halasi kórus énekelhet a szentmisén- kaptuk a hírt.

Hozzászólás (0)