Adventi programok az elkövetkező napokra
Kultúra

Adventi programok az elkövetkező napokra

A hétvégén is érdemes ellátogatni Halas főterére. Ma jótékonysági Mikulásfutás és kerékpározás is lesz. Szombaton délután 3 órakor rajtolnak el a résztvevők. A Mikulásfutáshoz adománygyűjtés kapcsolódik.

A Kiskunhalasi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Bernáth Lajos Kollégium, valamint a Férfi Hajléktalan Szálló javára történik a gyűjtés. Az adományokat szombaton, az esemény idején lehet leadni. Elsősorban meleg ruházatra, játékokra, tisztálkodó szerekre és tartós élelmiszerre lenne szükség a támogatott intézményekben.

Vasárnap, vagyis december 9-én, háromnegyed 5-kor a Zenepavilonnál a Zsidó Hitközség, majd 5 órakor a Baptista egyház közreműködésével lesz gyertyagyújtás.  A színpadon vasárnap fél 6-tól a Halas Jazz Band zenél.

Hétfőn 17 órától pedig a Szent József Katolikus Iskola és Óvoda ünnepi műsora látható, de a jövő hét minden napjára jut ünnepváró program.  A főtéren megnézhető a Betlehem, a fényfa, az ünnepi világítás.

Az ország több területéről, de Erdélyből is érkeztek árusok, kézművesek a halasi főtérre. Érdemes többször szétnézni a faházaknál, hiszen az árusok váltják majd egymást. A Halasmédia szerkesztősége melletti Városmarketing Iroda is hosszabbított nyitva tartással áll rendelkezésre városlogós, Halasra jellemző termékekkel. Aki megéhezik, megszomjazik, az is találhat kedvére való finomságot a főtéren.