Az alkotás élteti
Kultúra

Az alkotás élteti

Szeretet, szerelem, jóság, szépség, bibliai példázatok jellemzik Vajgel Pál legújabb kiállítását. A tárlat megnyitója kettős ünnep volt: a művészeteké és az alkotó 86. születésnapjáé. Pali bácsi kísérletező típusnak tartja magát, és ezen tulajdonságának eredményeit meg is mutatta az érdeklődőknek.

A megnyitót augusztus 5-én tartották a MÁV Szaki tükrös termében. A rendezvény vendégeit Végső István történész köszöntötte. Elmondta, Vajgel Pál első kiállítása is ebben az épületben volt ’80-ban.

- Grafikával kezdtem, festészettel folytattam. Karikatúrákat, szobrokat is készítek. Legújabb technikám eredményei a háromdimenziós képek. A koronavírus-járvány időszaka alatt sem unatkoztam. Nekem ez adja az életet, hogy dolgozhatok, alkothatok – mondta Vajgel Pál a megnyitón. – Két régi képem van a kiállításon, a többi mind új. Mindegyik kép egy-egy szimbólum. Megjelennek példázatok a Bibliából. Témáim között van a szerelem, a szeretet, a család melegsége, a mindennapi élet. Nagyon szeretem a virágokat, azokkal díszítettem a kiállítást. A naplemente, a nyírfaliget a természet iránti vonzalmamat mutatja.

A tárlatot Sáli Levente festőművész nyitotta meg. Az alkotások méltatása mellett Vajgel Pállal közös élményeikből is felelevenített történeteket.

- Mindannyian fürödhetünk a szellemiségében – fogalmazott Sáli Levente. – Olvasatomban a Jelek címet képviseli a kiállítás. Az alkotó olyan jelképrendszereket örökített meg, amik bennünk is megvannak. Pali bácsi kedvenc anyaga az olajfesték. Új dolgokat próbál ki. A képei faragottak, festettek. A Pali bácsiban levő energiából én is szeretnék. Tisztelettel tekintek egész lényére. Emelem a kalapom előtte 43 évesen. Elképesztő energia van ebben a paliban, Pali bácsiban – tette hozzá mosolyogva.

A rendezvényt a Pásztortűz Egyesület szervezte. Két, angol nyelven előadott dallal közreműködött a 5 Non Bonds.

További részletek a kiállításról a Halasi Tükör hetilap augusztus 18-i számában olvashatók.