(►) Az aradi vértanúkra emlékeztek a múzeumban
Kultúra

(►) Az aradi vértanúkra emlékeztek a múzeumban

Október hatodikán egy könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésre várta a halasiakat a Halasi Városmenedzser Kft. a Thorma János Múzeumban. Az eseményen jelen voltak a közeljövőben megjelenő kötet szerzői is, akik vetített képes előadást tartottak a jelenlévőknek.

Thorma János – Aradi vértanúk. A téma a képzőművészetben a 19-21. században. Ez volt a címe annak a kulturális estnek, amit pénteken rendeztek meg a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban. A megjelenteket Kocsisné Varga Zsuzsanna köszöntötte. A múzeumigazgató elmondta, jelenleg még tart az est középpontjában álló könyvkiadvány sokszorosítása, de felajánlotta, hogy minden jelenlévő kapni fog egy tiszteletpéldányt, amint a gyártás befejeződik.

Szakál Aurél a könyv szerkesztője is megosztotta gondolatait a hallgatósággal, majd egy pódiumbeszélgetésre invitálta a kötet két szerkesztőjét, akik egy-egy átfogó előadást is tartottak a témakörben.

Kozicz János elmondta, gyermekkorától nagyon érdekelte az 1848-49-es témakör, éppen ezért megtiszteltetés volt számára, hogy egyik szerzője lehetett ennek az átfogó képet adó könyvnek.

Sümegi György vetített képes prezentációja során beszélt az aradi vértanúk kivégzésének helyszínéről, valamint az Aradon felállított emlékműről is. Megrázó részleteket osztott meg Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knézićh Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly tábornokok és Lázár Vilmos ezredes, valamint Batthyány Lajos miniszterelnök halálának napjáról.

A rendezvényen a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai egy csodálatos dallal lepték meg a jelenlévőket. A helyszínen készített felvételek a Halas Televízió hétfői Hírnaplójában lesznek láthatók, 19 órától.