Az élet
Kultúra

Az élet

Kovács-Ábrahám Krisztina alkotásaiból tekinthető meg kiállítás a Közösségek Házában. A tárlat címe: Az élet, mivel onnan merít ihletet. Az ünnepélyes megnyitót október 7-én este tartották a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A beszédet mondó Bácsalmási Gabriella és az alkotó közös produkcióval készült.

Ábrahám Krisztinának évekkel ezelőtt volt legutóbb önálló kiállítása Kiskunhalason, akkor a Bibó István Gimnáziumban rendezték. A Közösségek Házába közel húsz év képeiből válogatott. 

- Témáim: a vallás, az emberek, az állatok, csendéletek. Az életből merítek ihletet. Ami a lelkemből jön, azt festem le – mondta. - Az akvarell jól bevált technika számomra, szép színeket tudok megjeleníteni általa. Mindig a jó és a szép dolgok érdekeltek. Nem azért, mert nincs rossz az életemben, csak ez jön a szívemből. Felvidít az egész. Az is célom, hogy a közönség jól érezze magát, amikor megnézi a képeket – tette hozzá.

Az élet című kiállítást Bácsalmási Gabriella nyitotta meg. Kovács-Ábrahám Krisztinától megtudtuk, azért választotta, mert ő ismeri a legjobban. Gabriella és a férje, Kollarics Gábor is tanította festeni. Ezzel is hozzájárultak a mostani tárlat létrejöttéhez. A megnyitóra a két hölgy közösen előadott dallal készült. 

Pál László
Fotók: Anda Péter

Még több cikk

Menekülés (Galéria)

Menekülés (Galéria)