Az időtlenség terei
Minden emberhez másképp jut el az információ a külvilág eseményeiről. Így a levont következtetései is mások lesznek. Kazi Roland kiskunhalasi születésű médiaművész-animátor december 15-től látogatható, műcsarnokos tárlatának látogatói is meggyőződhetnek erről. Az időtlenség terei című kiállítás február közepéig tekinthető meg Budapest nagy múltra visszatekintő intézményében.
- Egyéni kiállítással szerepelsz Budapesten, a Műcsarnokban. Milyen előzményei vannak? Hogyan érkezett a felkérés?
- Valószínű, hogy több előzmény lehetséges, egyrészt csoportos kiállításokon már szerepeltem a Műcsarnokban, tehát már ismerik a munkáimat, másrészt idén másodszor nyertem el a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjat.
- Tárlatod az ötödik Frissen-rendezvény része. Mi jellemzi ezt a programsorozatot?
- A Frissen típusú kiállítások koncepciója az, hogy minden műcsarnokos kurátor választ egy-egy művészt, akivel együtt dolgozhat egy önálló kiállítás létrehozásán. A programsorozat neve a munkák frissességét fémjelzi, amelyek a közelmúltban készültek.
- Fazakas Réka a kiállítás kurátora. Honnan eredeztethető a szakmai kapcsolatotok?
- Rékát egy 2016-os műcsarnokos kiállítás kapcsán ismertem meg, akkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design Tanszék hallgatóinak kiállítását kurálta. Erre a kiállításra én is felkérést kaptam, és már akkor hihetetlen dolognak tartottam, hogy egy ilyen nagy múltra visszatekintő intézmény falai közé bekerülhet az én munkám is.
- Hogyan közelíted meg a tér és az idő kérdését?
- A tér és az idő érzékelése is egy olyan dolog, ami szubjektív, tehát minden ember máshogy érzékeli. Máshogy érzékeljük az idő múlását egy váróteremben és máshogy egy focimeccsen. Ám az idő érzékelésére a filozófiának is megvan a maga válasza, egyes elméletek szerint az, hogy nem létezik. Az időt csak mi érezzük úgy, mintha elmúlna, valójában folyamatosan a jelenben élünk, hiszen a múlt az olyasvalami, amire emlékezünk, a jövő pedig várakozással tölt el minket. Gondoljunk csak a füzetlap sarkaira rajzolt képekre, amelyeket ha lepörgetünk, mozgást látunk. Ez a mozgás csak illúzió, valójában mozdulatlan pillanatokat látunk egymás után. Talán a legtöbb ember számára ez pusztán játék a szavakkal, ami a logika ellen megy, de valójában ezek a gondolatok mélyen benne rejtőznek az emberi kultúrákban és ezzel együtt minden emberben, aki csak egy kicsit is elgondolkodott a létezésről. Így a kiállításon megjelenő munkák legtöbbje is próbálja megszólítani az ember mélyén lakozó filozófust.
- A Relatív helyzetek fotókat mutatnak be. Mitől egyediek?
- Tulajdonképpen ezek a munkák is azzal foglalkoznak, hogy olyan eltérő helyzeteket hozzanak létre, amikor nézőponttól függő az, amit látunk. Itt egy foszforeszkáló golyó és egy fényképező mozgására írtam fel helyzeteket. A mozgó fényképező fotózza a mozgó golyót, ezáltal pedig látszik a mozgás útvonala, ami helyzettől függően mindig eltérő.
A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap december 15-i számában olvashatják.
Műtárgyképek: Kazi Roland
