Az örök körforgás (galériával)
A világmindenségből az örök körforgás a témája Baráth József legújabb kiállításának, amely csütörtöktől várja a látogatókat. A megnyitón a művésztanár humoros gondolatait osztotta meg a szépszámú hallgatósággal. Józsi bácsi úgy fogalmazott, neki tetszenek a képei, reméli, hogy a közönség is hasonlóan vélekedik.
Mandalák? Templomi üvegablakok? Mindkettő eszünkbe juthat, ha megnézzük Baráth József kiállítását a Közösségek Házában. A művésztanár tárlata elgondolkodtat, gyönyörködtet, előcsalja a szépérzénkünket. Az alkotó pedig a tőle megszokott humorral és lelkesedéssel avatta be a művek keletkezési történetébe a megnyitó közönségét.
- Nem lett kettő azonos kép. Egy volt a gondolat, de a végeredmény más. Mindegyik egyedi kép, amelyek belőlem születtek. A világmindenségből az örök körforgás a téma, ez fogott most meg engem - mesélte Józsi bácsi, aki azt is hozzátette, neki tetszenek a képek és reméli, hogy a közönség is hasonlóan vélekedik. A megnyitó végén Baráth József és egy alkalmi, Anda Péter, Király Gábor, Rémán János alkotta kórus énekelte el a Kerek ez a zsemle című dalt. További részletek a Kultúrképben és a szerdai Halasi Tükörben.