
Az út, ami megváltoztatja az ember életét
A kiskunhalasi Farkas Róbert és Fodor Imre egy harmadik társukkal együtt 35 nap alatt teljesítette az El Camino zarándokutat. Arról, hogy mit adott nekik ez a nem mindennapi túra, s milyen kalandokba keveredtek az ott töltött napok során, pénteken este számoltak be a Forrás- Új Tükör Klub keretében.
A rendezvény a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében került megrendezésre a Közösségek Házában. Az még az előadókat is meglepte, hogy nem csak a nagyterem telt meg érdeklődőkkel, de még az előtérben is álltak páran, hogy meghallgathassák a beszámolót.

- Összesen 35 napot voltunk kint és nagyjából 800 kilométert gyalogoltunk. Szerencsére összeszokott csapat vagyunk, hiszen nagyon sokat túráztunk már közösen, persze ez különbözött minden eddigi próbálkozásunktól. Fantasztikus élmény volt, kis falvakban, kolostorokban tudtunk megszállni. Nagyon kedvesek voltak az emberek, találkoztunk sok olyan túrázóval, akik hozzánk hasonlóan először vágtak neki az El Caminonak. A legjobb érzés persze az volt, amikor utolsó nap megérkeztünk a célállomáshoz, mert ott tudatosult bennünk, hogy milyen nagy dolgot vittünk véghez – nyilatkozta Farkas Róbert.

A Szent Jakab-út (El Camino) ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből – az ottani keresztényüldözés elől – Észak-Spanyolországba. Itt azon a helyen temették el, ahol most Santiago de Compostela található. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk.

- Sokan attól tartanak, hogy eltévednének ezen a zarándokúton, de ez szinte lehetetlen. Az egész út során végig találhatunk felfestéseket, kis útjelzőket, amik egyértelművé teszik, merre kell tovább haladni. Kagylójelek, sárga nyilak tudatják a zarándokokkal, merre menjenek egy-egy elágazásban – osztotta meg a hallgatókkal Fodor Imre.

A két vándor nem csak mesélt, hanem fotókat és videókat is mutatott a nagy túráról. Ezeket a televíziónézők is láthatják majd a Kultúrkép magazin csütörtöki adásában.