Barát(h)i kiállításra készülve
Kultúra

Barát(h)i kiállításra készülve

Az augusztus kiemelt hónap Baráth József életében. A városszerte ismert és elismert pedagógus, művész elsején 93 éves lett. Ebből az alkalomból köszöntötték őt szerettei, ismerősei, tisztelői. Már hagyomány, hogy a nyár folyamán évről évre új kiállítással is jelentkezik. Ez idén is így lesz a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében.

Baráth Józsefet egy privát esemény keretében köszöntötték fel Kiskunhalason, a Végh-kúriában a születésnapját követően. Étellel, itallal, frissítővel és édességekkel kedveskedtek neki. Balogh Zsuzsanna saját versével és Józsi bácsiról készített portréjával örvendeztette meg az ünnepeltet.

A kedélyes beszélgetés során számos régi történet elevenedett fel. A nosztalgiázást Baráth József humoros hozzászólásai is színesítették. A köztiszteletben álló rajtanár, képzőművész időről időre új tárlattal jelentkezik. Az alkotás számára nyugdíjasként is nagyon fontos és lélekemelő tevékenység.

Játszani is engedd! című kiállításának megnyitója augusztus 12-én 18 órakor lesz Kiskunhalason, a Közösségek Házában. A közönség térplasztikáit tekintheti meg a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében.

Még több cikk

Boldogság, gyere haza

Boldogság, gyere haza