Bulival indul a 2023-as nyári szezon Halason
Kultúra

Bulival indul a 2023-as nyári szezon Halason

Május 5-én és 6-án, két napon keresztül remek programok, ízletes ételek és italok várják a halasiakat és környékbelieket a Nyárindító Főtérparty keretében, a Bethlen Gábor téren. A két nap során helyi zenekarok és országosan ismert előadók váltják egymást a színpadon. Itt lesz többek között Fazekas Eszter, a Nemazalány és Sofi formáció, valamint az X-faktor ezüstérmes Paulina is.

Érdemes lesz május első hétvégéjén kilátogatni a Bethlen Gábor térre, hiszen a Halasi Városmenedzser Kft. szervezésében 5-én és 6-án, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a 2023-as Nyárindító Főtérparty. A rendezvényen fontos szerep jut a gasztronómiának. Hamburgerek, sült húsok, BBQ specialitások, koktélok, sörök, borok, pálinkák, üdítők és még megannyi finomság várja majd az éhes és szomjas halasiakat Kiskunhalas főterén.

E közben érdemes lesz folyamatosan figyelni a színpadot, hiszen jobbnál jobb koncertek, fellépések szerepelnek a kínálatban. Május 5-én, pénteken a kiskunhalasi Fazekas Eszter előadása nyitja meg a sort, majd a fiatalok kedvencei, Nemazalány és Sofi hozzák el legnagyobb slágereiket a főtérre.

Nemazalány x Sofi

Őket az X-faktorból jól ismert Paulina követi, aki sajnos tavaly, betegség miatt kénytelen volt lemondani halasi koncertjét, most viszont pótolja az akkor elmaradt bulit. Az éjszakai party hangulatról DJ Sentinel gondoskodik majd.

Paulina

Másnap, május 6-án, szombaton rendezik meg a Testvérvárosi Veteránautós, Motoros és Kerékpáros Találkozót, melynek keretében igazán különleges járműveket láthatnak az érdeklődők.

Egy éve nagy sikere volt a Duna-Tisza közi erősember versenynek. A térség izomkolosszusai most is Halas főterén mérik össze erejüket. E mellett helyi sportegyesületek, csoportok tartanak a nap folyamán bemutatókat.

A színpad ezen a napon sem lesz üres, természetesen. A Máshang zenekar és a Blues Boots együttes koncertje után a Halas Televízió Pont Karaokeversenyének legtehetségesebb énekesei lépnek közönség elé. A rendezvény DJ Gyuszi nosztalgia bulijával zárul majd.