
Bulival indult az idei Szüreti Fesztivál
Helyi zenekarok és sztárfellépők színesítették a 38. Halasi Szüreti Fesztivál nyitóestéjének programkavalkádját. A közönség három helyszínen élvezhette a különböző stílusú produkciókat.
Ahogy leszállt az este, Bethlen Gábor téri nagyszínpadon a szegedi Gypo Circus kezdte meg koncertjét. Frontemberük, a halasi Hegyesi Bandi elmondta, mindig nagy öröm számára, ha szülővárosában léphet közönség elé.

Az est sztárfellépője az országszerte népszerű énekes, showman, Kasza Tibi volt, aki ismert slágerei mellett megannyi poént is magával hozott. A közönség láthatóan vevő volt a műsorra, Tibi nagy tapsot kapott halasi rajongóitól.

Új helyszínként a Konflis Park is várta az érdeklődőket. Itt pénteken este két zenekar, a Rastacoustic és a Napos oldal szórakoztatta a lazább stílusra vágyókat.

A Polgármesteri Hivatal díszudvara ad otthont ebben az évben is a Borudvarnak. A hagyományőrző népzenét és néptáncot követően utcabál kezdődött, a kiskunhalasi T-Band zenekar egészen hajnali négyig ontotta magából a jobbnál jobb retro slágereket.

Folytatás ma kora délutántól egészen vasárnap estig Kiskunhalas belvárosában.
Fotók: Anda Péter