„Csütörtökön az öröm csak fokozódott”
Kultúra

„Csütörtökön az öröm csak fokozódott”

Szerdán és csütörtökön is óriási élményekkel gazdagodott a Szent József Pedagógus Énekkar, amely Lengyelországban vendégszerepel. Kuris István Lászlótól megtudtuk, hogy énekeltek a Nowy Sacz-i városházán, a városhoz közeli koltostorban, tegnap este pedig a Wawel-ben, ahol Kövér László házelnök is jelen volt.

Újabb élménybeszámolót kaptunk  Lengyelországból Kuris István Lászlótól, aki a Szent József Pedagógus Kar dalos körútjáról oszt meg velünk és a nyilvánossággal híreket. Megtudtuk tőle, hogy szerdán a Nowy Sacz-i városházán, a városhoz közeli kolostorban Árpádhazi Szent Kinga sírjánál énekeltek, majd este a bazilikában, ahol a szentmisét élőben közvetítette a regionális rádió, amelyen magyar egyházzenei művek hangzottak el.

- Csütörtökön az öröm csak fokozódott. A krakkói királyi palotához egy időben érkeztek a halasiak a magyar zarándokokkal, igy együtt vonulhattuk be  Wawel várának katedrálisa elé- tudtuk meg Kuris István Lászlótól.  Ott személyesen köszöntötte őket Dr. Körmendy Adrienne krakkói főkonzul és örömmel üdvözölte a halasiakat Soltész Miklós államtitkar is. A szentmise végén Marek Kuchcinski, a szejm elnökének jelenlétében köszönték meg a halasi  pedagógus kórus szolgálatát. A szertartás utáni percekben a kórus több művet előadhatott még azokban a percekben, amikor a szejm elnöke Kövér László házelnökkel Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király szarkofágját es Szent Hedvig lengyel királynő keresztjét megkoszorúztak.

Hozzászólás (0)