Debreceni művész halasi tárlata
Kultúra

Debreceni művész halasi tárlata

Katona Bálint saját bevallása szerint a legtöbb kortárs alkotóhoz hasonlóan, egyre ritkábban utaztatja kiállításait otthonától távolra, most azonban a kiskunhalasiak estében örömmel tett kivételt. Képeit egy különleges helyszínen, a Semmelweis Kórház ebédlőjében tekinthették meg az érdeklődők.

A debreceni festőművész dr. Kellner M. Barnabásné, a kórház ápolási igazgatójának meghívására jött városunkba, hogy az itteni műértő közönségnek is megmutassa az utóbbi években készített alkotásait.

- Marikával az interneten keresztül évek óta kommunikálunk, több festményt is készítettem családtagjainak. Ezért sem volt kérdéses számomra, hogy eleget teszek meghívásának, és eljövök Kiskunhalasra. Már több mint 300 önálló kiállításon vagyok túl, húsz különböző országban, de itt, Önöknél még sosem jártam. Nagy öröm számomra, hogy ilyen szeretettel fogadtak, igyekeztem legszebb, legszínesebb képeimet kitenni a falakra. Nyitott vagyok minden szépre, minden jóra, s ha felfedezek valami értékeset, azt igyekszem egyből meg is örökíteni a vásznon. Portrék, tájképek, és különböző hangulatokat kifejező, elgondolkodtató festmények egyaránt szerepelnek alkotásaim között – mesélt a tárlatról az alkotó.

A halasi megnyitón Rémán János osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel a tárlatról, valamint felelevenítette Katona Bálint életének eddigi legmeghatározóbb eseményeit, momentumait. A debreceni alkotó az elmúlt évtizedekben számtalan verset írt, az ünnepségen ezek közül is meghallgathattak pár odaillő sort a halasi publikum tagjai.

Hozzászólás (0)