„Égő lámpást viszek én”
Kultúra

„Égő lámpást viszek én”

Töltsük meg fénnyel az estét! Ezzel a jelmondattal szervezi meg idén is a Halasi Média és Kultúra Kft. a Városi Márton-napi Lámpás Felvonulást. A program november 9-én, pénteken16.30 órától lesz a főtéren.

Apró mécsesek, gyertyák fénye világítja majd meg Kiskunhalas főtérét jövő pénteken. Évek óta hagyomány, hogy Márton nap környékén lámpás felvonulást szervez a Halasi Média és Kultúra Kft. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újborA német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország, és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton napi dalokat énekelnek

Kiskunhalason november 9-én, pénteken 16.30 órakor kezdődik a program a főtéren. Iskolák adnak majd műsort, a szervezők pedig minden rlsztvevőt foró teával kínálnak.