„Egy bolond százat csinál
Kultúra

„Egy bolond százat csinál" (galéria)

Remek hangulatú koncertet adott a halasi Borudvar színpadán Varga Feri és Balássy Betti. A művészházaspár jól ismert örökzöldeket, saját szerzeményeket és vadiúj dalokat hozott a helyi rajongóknak.

A Megasztár harmadik évadában ismerhette meg az ország Varga Feri nevét. A műsorban végül második helyet ért el, zenei karrierjét azóta is nyomon követheti a közönség. Balássy Bettit a műsor során ismerte meg, azóta már össze is házasodtak, két gyermek büszke szülei, nyáron pedig érkezik a harmadik „trónörökös".

A  népszerű énekesek közel negyven percen keresztül szórakoztatták a kiskunhalasi közönséget. Elhoztak néhány nagy klasszikust, de bemutattak két új dalt most készülő lemezükről is.

A dalok közben arra is maradt idő, hogy elmeséljenek egy-két humoros sztorit, sőt a publikum tagjait is több alkalommal bevonták a műsorba. A fináléban felcsendült a mindenki által leginkább ismert és várt, Egy bolond százat csinál című sláger, amit a rajongók közösen énekeltek a művészekkel.

Varga Feri és Balássy Betti interjút adott a Halas Televízió Kultúrkép magazinjának. A koncerten készült felvételeket csütörtökön este láthatják az érdeklődők.