Élő egyházi közvetítések a Kossuth Rádióban Kiskunhalasról (videóval)
Az elmúlt vasárnap a kiskunhalasi református templomból közvetített istentiszteletet a Közmédia Magyar Rádió Kossuth adója. Fekete Ágnes szerkesztő-műsorvezető közvetítéséből a rádióhallgatók megtudhatták, hogy a homokbuckákról híres városunkat régen a halbőségéről nevezték el. De az élő egyenes adásban elhangzott az is, hogy városunk lakosságának ősei a tatárdúlás után betelepített csertán nevű kun nemzettség tagjai voltak. És még ma is konok kunoknak hívják magukat az itt élő emberek.
Aztán a török időben másodszor is kiürült a város az 1500-as évek végén Baranyából idetelepedett reformátusok töltötték meg Kiskunhalast. Az itteniek protestáns hite mindig is nagy erőt adott az önrendelkezési jogokért való küzdelemben. 1745-ben például visszavásárolták önmagukat redeptióval, a német lovagrendtől, akiket Lipót császár elzálogosított. Másrészt azonban hitük miatt nem kapták vissza jász-kun előjogaikat, az elnyomatás ellenére mindig öntudatosan igyekeztek élni. Erre jó példa, hogy a református templom tégláit maguk készítették, rajta a felírat, HR, Halasi Református Egyház. A templomhoz szükséges anyagokat is kilencven szekérrel hozták az itteniek 1742-ben Pestről.
De szó esett Halas leghíresebb lelkésze, Szilády Áron akadémikus, keleti nyelvkutatóról is, aki főgimnáziummá tette a helyi református gimnáziumot, amely ma is az ő nevét viseli. Jövőre ünnepli a gimnázium a 350. tanévét.
{phocadownload view=youtube|url=https://www.youtube.com/watch?v=wo8bMiYFQqA}
Az istentiszteleten Édes Árpád lelkész vezette a liturgiát, Bödecs Pál magyarázta a szentírást, a Lórántffy Zsuzsanna kamarakórus énekelt Andáné Vastag Andrea vezényletével. Bödecs Pál az erre a napra választott alapigeként, a hegyi beszédből idézett egy szakaszt, a fizetség nélküli jót tevésről beszélt.
Vasárnap a Kossuth Rádió délután ismét élőben kapcsolta Kiskunhalast. A Halasi Zsidó Fesztiválról telefonos interjú keretében jelentkezett be Szabó Bakos Noémi, a fesztivál műsorvezetője, aki többek között azt is elmondta, hogy évről évre egyre többen, érdeklődnek a halasi zsidó fesztivál iránt. Az interjúról készített videó ITT tekinthető meg.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos
Videó: Ritter Nándor
{phocagallery view=category|categoryid=994|limitstart=0|limitcount=0}