Elképesztő boldogság
Kultúra

Elképesztő boldogság

A 38. Halasi Szüreti Fesztivál szombat esti sztárvendége az Anna and the Barbies. Koncertjük szeptember 9-én 21 órakor kezdődik a főtéri nagyszínpadon. Az együttes nyáron adta ki legfrissebb hanghordozóját. Az Utópia című CD a sikerlisták élén nyitott. Pásztor Anna frontasszonyt a korong fogadtatásáról is kérdeztük. 

- Múlt hónap elején jelent meg az együttes új, sorrendben hetedik nagylemeze. A MAHASZ eladási lista első helyén nyitott a 32. héten. Korábbi kiadványaik kapcsán is volt már erre példa? 

- Még sosem volt ennyire hirtelen ennyire pozitív a visszajelzés, és emiatt elképesztően boldog az egész brigád. Nagyon szeretjük ezt a lemezt, megérte ennyit dolgozni vele, és kivárni az ihletettséget, a legjobb dalokat.

- Melyik dalhoz készül videoklip? 

- Még idén ősszel tervezzük kihozni az 1980-valahány-t, amit az öcsém énekel, majd télen vagy tavasszal a Sajnálomot, de a Négyeshatosra is vannak tervek, és a Holtomiglant is erősnek érezzük. 

Az Anna and The Barbies az új számok mellett az előző lemezek slágereit is hozza. Ezek közé tartozik a Márti dala. A kiskunhalasi buli után a Budapest Parkban ad nagykoncertet a zenekar. Ott szeptember 21-én láthatja és hallhatja az együttest a közönség. 

Pásztor Annával készített hosszabb interjúnkat a Halasi Tükör szeptember 13-i lapszámában olvashatják. 

Fotók: Anna and the Barbies Official